Szerkesszünk! blog

Vizsga modul release 2023/8.

Funkciók

  1. LS-18634 – Tesztidő lejártakor (valamint a vizsgázó általi teszt befejezéskor érkező) információs üzenet bővítése, átirányítás és dedikált gomb a megfelelő kilépés biztosításához

A legutóbbi vizsgaidőszakban több bejelentés érkezett arról, hogy a tesztidő lejártakor a vizsgázók nem tudták, hogy hogyan lehet szabályos módon lezárni a vizsgát (házikó ikonra kattintva kell ilyenkor kilépni szabályosan), valamint arról is, hogy a vizsgázó úgy zárta le a vizsgát, hogy a böngészőt X-elte ki, ezért a vizsga folyamatban státuszban ragadt, amelyet ezután csak újraültetéssel és szabályos kilépéssel lehetett csak orvosolni. 

Az implementáció során optimalizáltuk a tesztidő lejártakor a vizsgázó által kapott szöveget, hogy pontosabban jelezzük felé, hogy a tesztidő lejárt és ezért ért véget a teszt, valamint a házikó ikon mellett egy dedikált, megfelelő szövegezésű gomb is kikerült a felületre a szabályos kilépéshez, valamint egy 30mp-es visszaszámlálás után, ami után automatikusan helyesen léptetjük ki a vizsgázót a vizsgából. Ezen optimalizálás mentén a vizsgázó által teszt lezárás esetében is bővítettük az információs képernyőt a dedikált szabályos kilépés gombbal és a visszaszámlálással.

  1. LS-18673 – UAT Konfiguráció 18574

Technikai feladat, amely az UAT környezet létrehozásakor megjelenő feladatot, a megfelelő exam oldali konfigurációját valósította meg..

  1. LS-18885 – Vizsga-LMS eredménymentés aszinkká alakítása – vizsgálat és review

Technikai feladat, amely backendi optimalizációt célzott és az exam irányából az előrehaladás kommunikációját alakította aszinkron, queue alapú kommunikációvá a LMS irányába.

  1. LS-18941 – Feladattípusok RU fogyasztására tesztek 18572

Technikai feladat, amely backendi vizsgálatot vonatkozott, aminek a célja célzott funkcionális tesztek futtatása volt az exam backend performancia mérésének részeként.

  1. LS-18983 – Üresként beküldött figyelemmátrix esetén a részletes eredmények nem jelennek meg LMS-ben

A javítással immáron a figyelemmátrix feladattípust tartalmazó vizsgák esetében, amennyiben átlépjük az adott figyelemmátrix feladatot, akkor LMS-ben a teszt kitöltéshez kapcsolódó részletes eredményeket megnyitva megfelelően visszakaphatók az eredmények és nem fut hibára a folyamat.

Tananyagszerkesztő release 2023/8.

Funkciók

  1. LS-17624 nxOrganizer főképernyőn és a tananyag szintű jogosultságok felületen kisebb design módosítások

Az nxOrganizer kezdőképernyőn több kisebb módosítás történt, a projekt és tananyag listák jobban elkülönülnek, a tananyag részletei panelen is a háttér és a szövegek megjelenése módosult. A sötét és világos módban is a listák kijelölése és “hover” értéke eltérő lett és az egyes sorok csíkjai között is csökkent a kontraszt. A tananyag szintű jogosultságok képernyőn is érvényesülnek az új sötét módbeli módosítások. 

  1. LS-18438 nxOrganizer – Előnézet és szerkesztés műveletek bekerülése a tananyagok mellé

Az nxOrganizer kezdőképernyőn a “Szerkesztés” gomb eltűnt, helyette a szerkesztés művelet az éppen kijelölt tananyaggal egy sorban érhető el. A szerkesztés művelet mellé került az Előnézet lehetősége is, így gyorsabban meg lehet nyitni a tananyagot. A tananyagok dupla kattintással továbbra is megnyithatóak szerkesztésre.

  1. LS-8192 nxOrganizer – “Műveletek” kiszervezése külön menükbe

Az nxOrganizer felületén a korábbi “műveletek” menü átkerült és ketté lett osztva: a projekt szintű műveletek a projekt lista felett érhetőek el, a tananyag szintű műveletek pedig a tananyagok listája felett. Mindkét menü csak akkor nyitható le, ha van kijelölve hozzá elem, azaz a tananyag szintű műveletek menü csak akkor érhető el, ha van kijelölve tananyag. A menükben minden felhasználó csak azokat az elemeket éri el, amikhez van jogosultsága, ha az egész menüben egy műveletet sem érne el, akkor a menü nem lenyitható (pl. lektorok nem tudják lenyitni a projektszintű menüt).

Az új feladat létrehozása átkerült a projekt szintű műveletek közé, a fogalomtár importálása művelet pedig a tananyag szintű menüben érhető el.

Projekt szintű műveletek: Projekt szintű szerepkörök, Új tananyag, Fogalomtár, Feladatbank, Feladatok importálása.

Tananyg szintű műveletek: Tulajdonságok, Tananyag szintű jogosultságok, Tananyag másolása, Oldal másolása projektek között, Publikálás, Tananyag-információk, Megjegyzések listája, Fogalomtár importálása, Fogalmak oldalhoz rendelése, Feladatok oldalhoz rendelése, Fogalmak törlése tananyagból

  1. LS-18324 Feladatbank export átalakítása 5000 feladatnál nagyobb exportokhoz

A feladatbank export átalakításra került, hogy lehessen 5000-nél több feladatot exportálni, mert előfordul, hogy egy keresésnek több, mint 5000 feladat a találata. Az export folyamat nem változott, továbbra is egy keresés találatait lehet exportálni a feladatbank felületről, viszont, ha a találatok száma több, mint 5000, akkor nem kell szűkíteni a keresést, hanem az összes találat 5000 feladatos export csomagokban készül el. Az e-mail értesítés a folyamat végén, azaz az utolsó csomag elkészülése után érkezik meg, a letöltési felületen megjelenik a csomagok száma, és a letöltés ikonra kattintva mindegyik csomag, egyszerre töltődik le.

  1. LS-18805 Publikálás állapotának kivezetése a publikálás részletei felületre

A publikálási felületen, ha egy publikálási példány részleteit nézzük, akkor a panel tetején, a legfelső helyen megtekinthető a publikálás állapota. Négy állapot érhető el: sorban áll, folyamatban, sikeres és sikertelen. Az állapot a felületen nem frissül, a böngésző frissítésével érhető el a frissülése.

A publikációk állapota 2023. május óta kerül rögzítésre a rendszerben, így a korábban publikált példányoknál ez az érték nem érhető el, ott “-” jelölés található.

  1. LS-18804 Folyamatban lévő publikálás jelzése egy tananyag szerkesztésre történő megnyitásakor

Mostantól, ha egy olyan tananyagot szeretnénk megnyitni szerkesztésre, ami éppen publikálás alatt van (sorban áll vagy folyamatban van), akkor a rendszer egy felugró ablakban jelzi ezt. Ez azért fontos, mert a tananyagban eszközölt változások, megjelenhetnek az éppen folyamatban lévő publikációban is. A tananyag ettől függetlenül megnyitható szerkesztésre, ez csak egy figyelmeztetés.

  1. LS-18846 Összetett feladathoz ne lehessen ugyanazt a feladatot részfeladatként többször bekötni

A feladatbank felületen az összetett feladatok szerkesztése és létrehozása kiegészült egy újabb ellenőrzéssel: amikor részfeladat azonosítót szeretnénk beállítani, a találatok között a listában inaktívan, azaz nem kiválaszthatóan jelennek meg azok az elemek, amik az adott feladat részfeladataihoz már ki vannak választva. Az inaktivitás okát tooltip is magyarázza.

Hibajavítások

  1. LS-12601 nxEditor – hibajelentés #185 – Kép mentése másként parancs használatakor nem a feltöltött fájlnév jelenik meg, hanem egy hosszú kód

Előnézetben a kép mentése másként művelet során néha nem a kép neve, hanem egy guid jelent meg fájlnévként. A hiba javítva lett.

  1. LS-18992 nxEditor – Előnézetben a Másik oldal teljesítetté válása eseményre kötött Oldal előrehaladásának növelése interakció nem játszódik le

Előnézetben, a Másik oldal teljesítetté válása eseményre kötött Oldal előrehaladásának növelése interakció nem játszódott le, ha az oldal teljesült, amit figyelt az esemény. A hiba javítva lett.

  1. LS-18892 Előnézetben összetett feladatok részfeladatai external ID szerint abc sorrendben jelennek meg, ha a Kérdések véletlenszerű sorrendje értéke “NEM”

Előnézetben, ha a “Kérdések véletlenszerű sorrendben” teszttulajdonság értéke “NEM” volt, akkor az összetett feladat részfeladatai nem az importkor megadott sorrendben jelentek meg, hanem ID szerint abc sorrendben. A hiba javítva lett.

  1. LS-14444 Nagyon hosszú feladat azonosítók nem jelennek meg a tooltipben sem végig a Feladatok oldalhoz rendelése felületeken

A feladatok oldalhoz rendelése felületen a feladatok azonosítóit mutató tooltipben voltak olyan hosszú azonosítók, amik nem tudtak megjelenni teljes hosszban. A hiba javítva lett.

  1. LS-18522 nxOrganizer – Projektlista szélessége ugrál, ha a projekt neve hosszú

Az nxOrganizerben, ha egy projekt neve hosszú volt, akkor a projekt lista szélessége mozgott, ha lapoztunk a projekt listában. A hiba javítva lett, ha egy projekt vagy egy tananyag címe hosszabb lenne, mint ami kifér, akkor több sorban fog megjelenni.

  1. LS-19009 Feladatbank felületen a feladat szerkesztése után nem jelennek meg mentés után a változtatások

A feladatbank felületen, ha egy feladatot szerkesztettünk, mentettük a változást, megnyitottuk szerkesztésre majd a “Mégsem” gombot nyomtuk, akkor a szerkesztés előtti állapot jelent meg a felületen. A hiba javítva lett.

  1. LS-19011 nxExercises  – Számérték megadása típusú feladat szerkesztésekor a Válasz maximális karakter hossza hibaüzenetnél a szókitöltő hibaüzenet jelenik meg

A feladatbank felületen a számérték megadása típusú feladat szerkesztésekor a Válasz maximális karakter hossza hibaüzenetnél a szókitöltő hibaüzenet jelent meg. A hiba javítva lett, jó hibaüzenet jelenik meg.

  1. LS-18848 Összetett feladatok mentése nem lehetséges a feladatbank felületen, ha csak a részfeladatot módosítjuk

A feladatbank felületen a “Mentés” gomb nem volt aktív, ha egy összetett feladatnál csak a részfeladat azonosítóját módosítottuk. A hiba javítva lett.

  1. LS-18970 Szókitöltő és számérték megadása típusú feladatnál, ha egy kitöltési helyen egy válaszlehetőség van csak, akkor az import után a feladatbank felületen megjelennek az idézőjelek a válasznál

Ha import táblázattal olyan szókitöltő vagy számérték típusú feladatot importáltunk, ahol csak egy válaszlehetőség volt megadva egy kitöltési helyre, akkor ez a feladatbank felületen úgy jelent meg, hogy a válasz idézőjelek között volt és ha rámentettünk már így is mentődött el. Ez okozhatta azt is, hogy a karakter limit értéknél hibajelzés jelent meg, mert az idézőjelek is beleszámítottak a karakterszámba. A hiba javítva lett.

E-learning modul release 2023/8.

Funkciók

  1. Zárolt blokkok nem megtekinthetőek a tartalomjegyzékben

Amennyiben a tananyag “Zárolt blokkok nem megtekinthetők” beállításával lett publikálva, akkor tanulás közben a tartalomjegyzékben a zárolt blokkok nem kinyithatóak a tanulóknak.

Tehát  lineáris bejárás esetén, az 1., 2. vagy 3. struktúra elem szinten, nem lenyitható a blokkok tartalma, sem egér kattintással, sem billentyűzet használatával.

A funkció nem értelmezhető:

  • szabadon bejárható publikálás esetén (értelemszerűen)
  • oldal szintű linearitás esetén (a következő, még nem teljesített oldalakat nem rejtjük el, hiszen akkor a tananyag megkezdésekor a tartalomjegyzék üres lenne)

Képzésmenedzsment rendszer – Release notes (2023/7.)

NEXIUS LMS-18.124.0 [2023.07.18.]

NEXIUS IDP-18.102.0 [2023.07.18.]

  • UAT környezet kiépítése
  • Technikai jellegű feladatok
  • Videó tartalom előrehaladás átadásának háttér fejlesztése

Vizsga típusú objektum feladatainak megjelenítése Admin felületen

  • Vizsga csoportosítós feladat – üres csoport, csoport nélküli elem megjelenítés
  • Figyelemmátrix típusú feladat megjelenítése LMS részletes eredményekben
    • rosszul jelölt válasz: piros
    • jól jelölt válasz: zöld
    • nem jelölt helyes válasz: sötétszürke
  • Fill in és Fill in number feladattípus megjelenésének módosítása

Mentett eredmények 2 tizedesjegyre korlátozása riportokban

Elfogadott adatkezelési tájékoztató nyelve és verziószáma a letölthető profil adatokba

Vizsga modul release 2023/7.

Funkciók

  1. LS-16337 – Üres csoport & csoport nélküli elem megvalósítása Vizsga modulban

A vizsgamodulban megjelenik a lehetőség, hogy a csoportosítás feladattípus esetén lehet olyan kérdés, amely üres csoporto(ka)t vagy csoport nélküli besorolandó elem(ek)et is tartalmaz.

Ez többféleképpen valósulhat meg:

  • Besorolandó elemhez nem köthető csoport (konténer), egy vagy több (üres csoport);
  • Csoport (konténer) nélküli besorolandó elem, egy vagy több (csoport nélküli elem);
  • A fenti kettőből egyszerre van jelen egy vagy több.

Fontos kitétel, hogy már a feladat importkor és a feladatbank felületén validálásra kerül, hogy egy feladaton belül legalább egy csoportnak kell lennie, aminek vannak besorolt elemei, nem lehet minden csoport üres. Ezek alapján tehát nem lehet olyan csoportosítós feladat, ahol az a helyes megoldás, hogy egyik besorolandó elemhez sem tartozik csoport. És így egy csoporthoz sem tartozik besorolandó elem, tehát nem lehetséges olyan eset, hogy az érintetlenül hagyott feladat adja a helyes megoldást.

Az üres csoportot vagy csoport nélküli elemet tartalmazó csoportosítás feladattípus
megjelenésében nem tér el egy eddig is használható csoportosítás feladattól csak
kiegészül az alábbi lehetőségekkel:

  • Lehet olyan csoport a bal (csoportokat, másnéven konténerek tartalmazó) oldalon, amihez nem tartozik besorolandó elem a jobb (besorolandó elemeket tartalmazó) oldalon – ez a besorolandó elem nélküli csoport (konténer) – más néven üres csoport (<container_without_element>);
  • Lehet olyan besorolandó elem a jobb oldalon, amihez nem tartozik csoport (konténer) a bal oldalon – ez a csoport (konténer) nélküli besorolandó elem – más néven csoport nélküli elem (<element_without_container>).

A kiértékelés tekintve:

  • Bal oldali csoporthoz (konténerhez) nem tartozik jobb oldali besorolandó elem:
    • Ha a bal oldalon lévő csoporthoz (konténer elemhez) nem tartozik hozzárendelendő elem a jobb oldalról, és a feladat kiértékelésnél ez a helyzet (a felhasználó nem rendelt hozzá elemet), akkor ez a nem-hozzárendelés helyes megoldás.
    • Ha a bal oldalon lévő csoporthoz (konténer elemhez) nem tartozik elem a jobb oldalról, és a feladat kiértékelésnél van hozzárendelve elem, akkor ez a hozzárendelés helytelen megoldás.
  • Jobb oldali besorolandó elemhez nem tartozik bal oldali csoport (konténer):
    • Ha a jobb oldalon lévő elemhez nem tartozik megjelenített csoport (konténer elem) a bal oldalon, és a feladat kiértékelésnél ez az elem nem került besorolásra sehova, azaz a felhasználó nem rendelt hozzá csoportot, akkor ez a nem-hozzárendelés helyes megoldás.
    • Ha a jobb oldalon lévő elemhez nem tartozik megjelenített csoport (konténer elem) a bal oldalon, és a feladat kiértékelésnél az elem hozzá van rendelve egy bal oldali csoporthoz, akkor ez a hozzárendelés helytelen megoldás.

Amennyiben a kiértékeléskor a vizsgázó felhasználó érintetlenül hagyta a besorolandó elemeket (azaz hozzá sem nyúlt a feladathoz), akkor a feladat átlépett feladat lesz.

A tesztösszegzőben a csoport nélküli elem jelölése a helyes válasznál: [Csoport nélküli elem].

A tesztösszegzőben az üres csoport jelölése a helyes válasznál: [A csoport üres (szándékosan nem tartalmaz elemeket].

  1. LS-18572 – BE funkcionális tesztek performancia mérésre

Technikai feladat, amely backendi optimalizációt célzott.

  1. LS-18636 – Számkitöltő feladattípus megjelenítése az új tesztösszegzőben

A új tesztösszegző jelenik meg olyan vizsgák esetében is, amelyben az eddig támogatott feladattípusok mellett számkitöltő (fill-in number) feladattípust is tartalmaz.

  1. LS-18643 – Státusz lekérésnél szerver error helyett adjunk vissza NotFound-ot, ha nincs TestSession.

Technikai feladat, amely backendi hibakezelés optimalizációt célzott.

  1. LS-18666 – Egyszerű warningok kiszedése

Technikai feladat, amely backendi logolás optimalizációt célzott.

  1. LS-18669 – Fillinselect disabled rendrakás + összegző description levágás

Technikai feladat, amely frontendi összetett feladatban megjelenő fill-in select feladatokban megjelenő színek javítását célozta, valamint a tesztösszegzőben megjelenő description levágásával kapcsolatos javítást célozta.

  1. LS-18700 – Archiválás és tesztösszegző NullReference Exception

Technikai feladat, amely backendi optimalizációt célzott és javította az alábbi hibát: hogyha nem fejezünk be egy tesztet, hanem megkezdés után a vizsgabiztos lezárja, akkor – összetett feladatok esetén – nem sikerül az archiválás, hanem hibával leáll és nincs részletes eredmény.

  1. LS-18739 – JsonSerializáció konszolidálása

Technikai feladat, amely backendi optimalizációt célzott, és megvalósította, hogy a json szerializáció system.text.json esetén központosított logikával működjön, mivel eddig több konfiguráció működött párhuzamosan, ami a loggolásban hibát is okozhatott.

  1. LS-18861 – Részletes Eredmények NullReference

Technikai feladat, amely backendi optimalizációt célzott és szoros kapcsolatban volt kezelendő az LS-18700-es feladattal.