Táblázatok

Hogyan lehet táblázatot elheyezni a szövegben, és szerkeszteni azt?

Az nxEditor egy magas szintű reszponzív tananyagszerkesztő. Mivel a táblázatok sajnos nem túl reszponzívak, hozzájuk külön szerkesztőfelület nem áll rendelkezésre.

Megosztásra került a „Fürge ujjak v3” tananyag, melyben elhelyeztünk egy „Táblázatok” nevű blokkot. Ebben adunk ötletet arra, hogyan lehet repszonzívvá tenni a táblázatot mezőstruktúrák segítségével.

Link létrehozása

Hogyan kell egy szövegben internethivatkozást létrehozni? Mik a pontos lépései egy URL szóhoz, szövegrészhez történő hozzáadásának?

A szöveget először ki kell jelölni, majd a Szövegformázás panelen az URL részhez -„http://” vagy „https://” előtaggal – be kell írni a weboldal címét. Ezt követően mág meg kell nomyni az „Enter” billentyűt, és ekkor a szövegben létrejön a link.

Szöveg színe

Hogyan lehet a szövegnek többfajta színt adni?

Ha egy szövegmezőben pl. az első sornak piros színt akaruk adni, az utolsó sorban levő szavaknak pedig kéket, előbb ki kell jelölni a kívánt sort, és a Szövegformázás panelen a Szöveg színe sorban meg kell adni a kívánt szín hexadecimális kódját, majd meg kell nyomni az „Enter” bilentyűt.)